Nem fénylett még nap, se hold, sem csillagok
Hideg volt a föld, és sivár, üres pusztaság
Vad sem verte fel az éjnek menedékét
Nem bolygatta meg senki-semmi az isten atyát
Elbúsult fenti égi csarnok-palotában
Szólni vágyott mindenek ura, os-öregisten
Könnyébol szórt éji égre csillagokat
Mosolyából nap lett meleg, és fény a hideg égen

Égbolt szélébol letört lám, egy darabot
Vele formázta meg a szóval szóló gyermekét
Vízben hallal, erdei vaddal táplálta
S neki adta végül csillagok fénye, tuz melegét
Dal szólalt meg, szél-virágok muzsikája
Nyár jött, édes, egekig éro szava-násza
Így lett gazdája pusztának-rónának
Aranyos szegletnek, e világ szép hajnalának

Ott ül, fényes égi trónján
Nap atyánk balján, hold anyánk jobbján
Nevetése széllel indul, velünk sír, ha könnyünk csordul
Áldj meg a régiek szaván