Látod, füstös vászonban vergõdik a domb dermedõ kutakkal vasárnap van! asszonyok járják a sáros, barna vidéket most pedig tudják hogy virrasztanak a holtak és dörömbölnek a holtak a nehéz, rozsdás föld alatt ha hull az esõ nagyon már nekifeszülnek nyikorogva a halottak
De nem hallják mert az asszonyok erõsek szívükben hosszú leveleket õriznek kósza fiúkat és halvány lánykákat ne bántsd õket, ballagó homály!
Jaj, hol hát a könnyûség? nyirkos árokban sötétlõ hajadban aszalt alma szalmapokróc sárga bor és sápadt tûz gyúlik a fekete szálakon beledobálom odvas csontjaim hideg vagyok
Így élünk mi hangtalan, soványan reszketõn dúdolva az elsõ hó vak végtelenségét eljön az és mi marad akkor hollóhajú, halkszavú világom?